Egy tervező életében vannak, kell hogy legyenek kapaszkodók. Olyan helyek, amelyeket többször körbejár, több alkalommal elővesz, s néha úgy ís jár az agya rajtuk, hogy mincs is konkrét megbízása. S ez független attól, hogy az adott hely éppen a világörökség része vagy egy falu, kisváros eldugott utcája, tere. Számomra ilyen hellyé vált Szeged. Ne vegye nagyképűségnek az olvasó, de kevés hely van a városban, amelynek történetét, építészeti kialakulásának körülményeit ne ismerném. Terv- és dokumentumtáramban pedig jelentős helyet foglalnak el a szegedi megrendelésekre készített tanulmányok, szabadkézi skiccek, lepedőnyi tervlapok. Igaz, budaiként csak "gyüttmönt" lehettem a Tisza partján.

Vitathatalan, a legjelentősebb megvalósult szegedi projektünk a Klauzál-tér és a Kárász utca - Europa Nostra Díjjal is jutalmazott revitalizációja volt. De számos terület lehetett  volna ehhez mérhető: rajtunk nem múlott, mi terveinket elkészítettük...

Több szegedi ismerősöm is felvetette, hogy folytatás híján elszigetelt marad a város "új szalonja". Tehát nemcsak én, tervezőként, hanem a helyi lakosok is szeretnék, ha az elkezdett munka folytatódna. A tervezési terület logikus meghosszabítása egyrészt a Szécheny tér, azaz a város polgári főtere, valamint a Kárász utca ellenkező végében az egykori búzapiac, a Dugonics tér, és a hozzá kapcsolódó utcák, teresedések.  

Zárójelben jegyzem meg, hogy a munka bizonyos értelemben folytatódott is, hiszen a Kárász utcával együtt mi - annak idején - a környező utcák becsatlakozásait is megterveztük. 

2010-ben többször is jártam Szegeden, s jó volt látni, hogy szépülnek a környező utcák is. Csak hogy miközben mind az anyaghasználat, mind a formavilág a miénk, a tervet egy másik "kolléga" jegyzi. Ismerősök jelezték is, hogy "Szegeden én vagyok a múzsa"...Persze arra senki sem gondolt,  hogy nem múzsa vagyok, hanem a szerzői jog tulajdononsa. Így azt vagy meg kellene váltani és/vagy engedélyt kérni a tervezőtől a tervek felhasználásához. De ez itt éppen úgy nem történt meg, mint a budapesti Szent István bazilika környezete esetében. Ha nem tájépítészetből kellene megélnünk, szemünk sem rebbenne, hiszen már egy ideje tudjuk: ez egy következmények nélküli ország...

Talán a kedves olvasónak is feltűnik a hasonlóság. De legalább szépül a város, mondhatnánk.

De vissza a Széchenyi térhez. E városi főtér alaprajza már számtalanszor a rajzasztalomra került. Melocco Miklós 1996-ban felavatott Klebelsberg-szobrához készítettünk környezeti tervet, majd az egész tér terítékre került bizonyos pályázatok kapcsán, s legutóbb a 2010-ben felavatott IV. Béla szobor (Tóth Béla, Tóth Dávid) környezetének tervezéskor poroltuk le korábbi rajzainkat. A tér revitalizációja nem egyszerű feladat, s minden bizonnyal vagyonokat kellene rákölteni, így talán nem véletlen, hogy mindig lekerül a napirendről. Azon sem csodálkoznék azonban, hogy egyszer csak buldózerek jelennének meg a téren, s más tájépítész terveit kezdenék megvalósítani...No, de ne fessük az ördögöt a falra!

A Kárász utca túlsó végénél (elejénél?) található Dugonics térrel sem voltunk szerencsésebbek. Vadász György Kossuth-díjas építésszel közösen pályáztunk: tervünk intergáltan kezelte a Dugonics tér- Jókai utca-  Aradi vértanúk tere területeit, s mi már korábban önálló tervet készítettünk a Rerrich Béla térre is  Melocco Miklós 56-os emlékmüvének környezetrendezése kapcsán. Ekkor került új posztamens a Kolozsvári testvérek Sárkányölő Szent György szobra alá. A feladat nem volt egyszerű, hiszen az egyetem eklektikus épülete ugyanúgy meghatározó pont a tervezési területen, mint a "mozdíthatatlannak" ítélt szökőkút előtte és Dugonics szobra...A volt Centrum áruház tömbjéről inkább nem is szólók ehelyütt. A pályázat további sorsáról nincs tudomásunk, bár szakmai körökben úgy hírlik, hogy egy helyi építész (vagy fogalmazhatnánk úgy: "a" helyi építész) tervei mentén újulhat meg a terület. Minden esetre, legutóbbi szegedi látogatásomon ennek nyomát még nem láttuk.

Kedves szeglete a városnak a termál fürdő környéke.  Mind az udvarára, mind pedig a fürdő előtti térre készítettünk terveket. Az Anna-kút meg is épült, persze nem a mi tervünk alapján. Igaz, a terv mára felkelthette szakmabeliek érdeklődését, mert az egyik "kolléga" szerette volna azt egy más helyen megvalósítani...Erre szokták talán mondani: hát így jártunk.

De folytatódjon a szegedi mese: pályázatot írtak ki a belvárosi Tisza-partra, a Roosevelt tértől a Móra parkon és a Stefánián át, ideértve a vár területét is. Már szokás nálam, hogy ilyenkor "manrézába" vonulok, leköltözöm a tervezési területre. Most is így volt. Együtt éltem a várossal, a város lakóival. Tudtam, hol  vágnak át a téren, melyik sarkot mire használják, tudtam, milyen az árvíz és milyen az aszály itt.  De ezt kutatás is megelőzte: felleltük a berlini Stadtsarchivban az ún Fürstenhof-féle térképet, amely sorvezetője lett minden további várral kapcsolatos munkának. 

Mások emlékeit is örököltem e terekről, így Kass János grafikusművészét.
Kialakult a terv: mertünk nagyot álmodni. Mindenki premisszának kezelte, hogy a tiszai támfal tabu! Mi megtudtuk az illetékesektől, hogy ma már technológiailag nem gond a támfal megbontása, még a legnagyobb árvíz esetén is megvédhető a város! Ez óriási lehetőség, hiszen a pályázat szlogenje is az volt, hogy "Szeged főutcája a Tisza". A XXI. században már mindenki építész, tájépítész 3D-ben dolgozik, mégis, egy ilyen nagyszabású, sokrétű és több teret érintő tervnél kevésnek éreztem az egyenfákat,replica uhren pálcikaembereket, dobozépületeket. Kratochwill Mátyás kollégám életet lehelt a rajzokba, és egy egészen régimódi, méretarányos modellt készített. Mindenkinek nagyon tetszett, sőt tetszik, mivel az irodámban ma is jól látható helyen van. A döntéselőkészítőket azonban más motiválta, a városi előljáróknak pedig még lehetősége sem volt a modell megismerésére.

Ó a régi szép idők, amikor tervünk hónapokig közszemlére volt téve egy arra hívatott kirakatban!  A helyi lap meg dolgozatom címével (Vízre tájolt függőkertek) a konkurens tervező rajzát közölte. Hát, ennyi. Most talán a szélesebb közvélemény is megismerheti, mit álmodtunk a Tisza partjára.