Makovecz-emlékkert a makói fürdőnél

"A Makó belvárosának szívében megépült új fürdő-csarnoképület, Makovecz Imre Kossuth-díjas építész alkotása,  az egyetemes és a magyar építőművészet megkerülhetetlen alkotása,  Makó városképi jelentőségű épülete. Ha Barcelona Gaudi városa, Makó Makovecz Imréjé, Güelt pedig itt dr. Búzás Péternek hívják. Makó a makoveczi életmű leggazdagabb városi toposza, építészek  „zarándokhelye" - írtam a makói fűrdőhöz 2011 októberében leadott környezetépítészeti műleírásban. És ezt így is gondolom. Furcsa fintora a sorsnak, hogy, bár sokszor találkoztunk, közös munkánk eddig nemigen volt. E fürdő környezettervének koncepcióját már az EU-s pályázathoz elkészítettük, s most, ahogy befejezéséhez közeledik az építkezés, a tér rendezésének igénye visszatalált hozzánk.

Azt is a sors hozta, hogy a Marczibányi tér immáron Makovecz-emlékhellyé lesz. Az idén összehozott a Teremtő egyébként is a mesterrel: Makó város Hild-emlékérmét hordozó márvány emléktáblát a Hagymaház falára álmodtuk meg, és került az felavatásra pár hónapja. A nyáron pedig kiállítást nyitott meg Makovecz Imre a Szent István bazilikában, s a templom és a tér környezetének tervezőjeként meghívtak engem is. A vernisszázs után váltottunk pár szót. Szívélyesen invitált, látogassam meg Mártélyon. Sajnos, erre nem került sor...Kihagytam az utolsó lehetőséget. Az élet azonban másképp hozta: e fürdőépület kapcsán most megint "lélekben" együtt dolgozunk.

A fürdőépület főbejárati traktusához szervesen illeszkedő parktér, az un. megérkezés terének fásított sétatérként való megtervezése lett a feladatunk. A korábbi átlagos közpark-játszótér helyén a város identitásának új emblematikus sétaterét igyekeztünk kialakítani.

A rekreáció és a reprezentáció szolgálatába állított park a fürdő kompozíciójához igazodik, a - javaslatunkra - vízre állított pavilonnal, a vízen úszó növény-szigetekkel a park topiáriumaival. Nagyobb biológiai és esztétikai értékű taxonokból intenzív fásításra, fapótlásra nyílt lehetőség, a térbelső funkciógazdagabb ellátása, egyes zavaró vizuális rálátások kertészeti eszközökkel történő takarása mellett. A parktéren, a zöld colonnade-on belül kerül elhelyezésre a Makovecz Imre tiszteletére emelt, a Mester emlékét megörökítő, a későbbiekben fényekkel kiemelt köztéri plasztika.

 

 

projekt lista | projekt képek | Nincs kapcsolódó írás
oldalak: