Hét év, öt hónap

"Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen." Egy ilyen téravató után talán nem nagyképűség Madáchot idézni. Hét év a tervezés, a reménykedés, és öt hónap erőltetett menetben a kivitelezés jegyében telt el. Most még tele vagyunk érzelmekkel, a szombati nap élményeivel. Az alkotók általában kettős érzelemmel viszonyulnak egy mű elkészültéhez: az első az öröm, a megkönnyebbülés, a gontoktól való megszabadulás. De alig telik el pár nap, s az ünnepi érzéseket felváltják a kételyek, majd valamiféle üresség. Megvalósul-e a tervező álma? Hogyan fogadják majd az új városi főteret Tata polgárai? Vajon a kivitelezők munkája hosszú távon is hibátlannak bizonyul-e? Az elültetett fantasztikus növények hoznak-e levelet tavasszal? A két vízesésfalon úgy folyik-e majd a víz, ahogy azt megálmodtuk? És végül: lesz-e a közeli jövőben ehhez hasonlóan fontos munkánk? A téravatáson a tervező legnagyobb öröme az volt, hogy a prominenciákon túl tataiak százai jöttek el, hogy részesei legyenek az eseménynek.


Öröm volt látni, hogy kivitelezést végző munkásokat is meghívta főnökük az ünnepségre.

A "hit, remény és a szeretet" szavakkal kezdte beszédét Bencsik János, a térség országgyűlési képviselője, míg Michl József, Tata város polgármestere így indította gondolatait: "Áldás van Tatán". Még akár két évtizede is, aligha születhettek volna beszédek ebben a szellemben. Mint ahogy az engedélyező hatóság ifjú titánja -némileg kisarkítva- lekommunistázta tervünket, és aggódtak, hogy a "burkolat eltakarja majd a barokk templom monumentalitását".


Azt már csak halkan merem megjegyezni, hogy a műemléki tervtanács azért nem támogatta a tervet, mert "szakrális jellegű" és "nem olyan megszokott". Nos, tényleg nem! Azt gondolom tervezőként azonban, hogy hál' Istennek. A város polgármestere a projekt valamennyi résztvevőjének köszönetet mondott, s örömömre, nevem is többször elhangzott, elsődlegesen, mint a terv "megálmodójáé". Szó mi szó, az elmúlt hét év  -kisebb-nagyobb szünetekkel- Tata jegyében telt el. Bennsőséges, felemelő, meghitt és örömteli ünnep volt. Az esti vacsora után átsétálva a téren, szívet melengető volt látni, hogy a rotondó ugyanúgy tele volt emberekkel, mint az avatás alatt, s templom falai diszkrét éneklést visszhangoztak. A tervező alapvető álma máris valóra vált. A polgárok belakták a megújult teret. Az előző oldalon látható az "ilyen volt" állapota a térnek, itt jobbra pedig a megújult Kossuth tér.

Mert annyi semmitmondó beszédet hall még manapság is az ember, álljon itt Bencsik János országgyűlési képviselő beszéde annak bizonyságául, hogy másképp is lehet...


"Az újjászületett Kossuth tér a hit, a remény és a szeretet mindent átható erejéről tanúskodik. Arról az álhatatos hitről, mely Michl József polgármesterben munkálkodott első megválasztásától kezdve azért, hogy a város visszakaphassa történelmi központját. Arról a reményről, mely a tér megálmodójában és tervezőjében, Török Péter Ybl-díjas tájépítészben fogantatott, hogy az erős hitre épülő álmok, kitartó munkával egyszer valóra válhatnak. S arról a szeretetről, mely a megvalósítást elősegítők, s a kivitelezést elvégzők szívében lakozott, mely lehetővé tette az időnként magasba tornyosúló akadályok, egymás iránti bizalomra épülő összefogással történő elhárítását. A város szíveként működő tér arról a hitről is tanúskodik, mely Tata mindenkori építőiben munkálkodott, akik mindvégig abban reménykedtek, hogy lesznek majd szorgos utódok, akik meg-megújuló összefogással, méltó örökösei és tovább éltetői lesznek a korábban megteremtett hagyományoknak.


A megújuló történelmi belváros erősíteni fogja Tata polgárainak közösségi érzületét és önismeretét, melyhez egészséges önbizalom társulhat, mely képessé tehet bennünket arra, hogy minden elemében megújítsuk, s a ránk váró nehéz esztendők közepette is megtartásunkra képessé tegyük a tájat, a várost, s az abban élő közösséget. Áldás van ezen a téren! Boldogasszony Anyánk! Vigyázz reánk!"


 

vissza a hírekhez | projekt képek