Tájépítész az operában

Nemrég átjött a szomszéd a műtermembe: a CD-játszóról Norma cavatinája bömbölt Edita Gruberova előadásában: no, de ezt a Bellini operát nem lehet halkan hallgatni, válaszoltam kérdésére. És tényleg! Ezt hallgatván háború dúl az emberfia lelkében, más helyeken pedig a sírást kell elfojtani.

2015-ben szerencsénk volt, három különleges alkalommal láthattuk e fantasztikus kolotarúrszoprán énekesnőt Európa legjelentősebb operaházaiban. Február hetedikére már hónapokkal előtte nem lehetett jegyet szerezni a bécsi Staatsoperbe: Edita Gruberova legfontosabb szerepeinek felidézésével ünnepelte bécsi debütálásának 45.(!!!) évfordulóját. Az elmúlt évtizedekben megannyi fiatalabb pályatársat kiáltottak ki Gruberova-utódnak, s miközben őket már rég elfelejtette a nagyérdemű, Edita, közel 69 évesen is elképráztatja a közönségét.



Már az első számot sem tudta elkezdeni a percekig tartó nyíltszíni tapstól. Az est végén szűnni nem akaró tapsvihar, a Bécsben nem szokásos vastaps, s persze standing ovation! Igaz, a mögöttünk ülő idősb úr nyílván nem hallott még ilyenről, mert folyamatosan igyekezett székembe visszaültetni, persze, sikertelenül...

Edita megköszönte a közönség, a rajongók hűségét, s megpendítette, meglehet, egy 50. évforduló is összejöhet még. Így legyen!

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy részt vehettem az "afterpartyn" is az opera mögötti patinás Hotel Sacherben, közeli barátok, Marco Armiliato, az est karmestere és Jose Bros tenor társaságában. Hajnali három tájban jó hangulatban sikerült a szálloda felé venni az irányt.

Szakmai útjaimat az elmúlt évtizedben igyekszem lehetőség szerint Edita fellépéseihez kötni. Így volt ez 2015 júliusában is. A milánói La Scala operaházban július 23-án nem kisebb feladatra vállalkozott a művésző, mint hogy elénekelje Donizetti három Tudor-témájú operájának (Maria Stuarda, Anna Bolena és Roberto Devereux) zárójeleneteit. Bár ilyenkor a leghíresebb olasz színház zárva szokott lenni, az EXPO felülírta a szokásokat. A forgatókönyv ugyanaz volt, mint februárban Bécsben.


Tapsvihar, standing ovation. Egy ilyen műsor után NINCS, nem lehet ráadás. Az olasz (és külföldi) publikum erről azonban nem akart tudomást venni, s kórusban harsogták: bis, bis! Azaz, ráadást! A művésznő engedett. Ilyen élményt követően könnyebben abszolváltam a 40 fokos hőségben az EXPO-t, a kőbánya- és kőfaragó-műhely látogatást, és a számomra újabb városkák felderítését is.


Donizetti Anna Bolenáját nem tűzte műsorra a bécsi opera az elmúlt évtizedekben, s amikor pár éve mégis előkerült e nagyszerű, ám wagneri hosszúságú darab, az opera vezetése két fiatalabb csillagra, Anna Netrebkóra és Elina Garancára osztotta a két női főszerepet. Persze óriási siker volt a darab a bécsi körúti színházban. A meglepetés akkor érte a vezetést, amikor Japánba kívánták vinni vendégjátákra az előadást: az ottani szervezők kikötötték, hogy a címszerepet csak Edita Gruberovával képzelik el...Japánban ugyanis évtizedek óta őt tartják a női Pavarottinak. Óriási sztár! Idén ősszel jött el az idő a fejújításra Bécsben, immáron Gruberovával. Négy előadás. Október 23-án volt a sorozat utolsó estéje, erre sikerült eljutni a császárvárosba. Az interneten élőben lehetett követni az operát, így mindenki beleadott apait-anyait, pedig nagyon nagy feladat a szokásosnál is hosszabb operához a megfelelő erőbeosztás: a fináléban a címszereplő több mint 20 percet énekel, s a legvégén még illik egy magas dest is kinyomni!



Minden klappolt. 17 perc taps a végén, s mondani sem kell: standing ovation. Hat menetben vastaps.
A közönség és a szereplők önkívületben. Nem mindennapos élmény volt. Az Albertina éttermében koccintottunk a művésznőre, aki (nem szokása) elégedett volt az előadással, s bánatunkra szinte örömmel bejelentette: ez volt az utolsó Bolenája. Szomorúan, de megértéssel fogadtuk a hírt. Lezárult egy korszak.

 

 

 

vissza a hírekhez