Tea a giardino segretóban

Az itthoni meleg elől sikerült az észak-itáliai hőségbe menekülni idén júliusban. Az első megállónk Verona volt. Ez a város emberléptékű, áttekinthető, bejárható - és fantasztikus. A római kori aréna, a Giardino Giusti, no és a Castelvecchio ismét kipipálva (ez utóbbiról azért majd más hírben lesz még szó...), de a szállodánktól csupán pár kilométerre lévő Villa Novare még felfedezésre várt, no és a környék egyik legszebb kertjét, a Grezzanában található Villa Arvedit most sem hagyhattuk ki.

A Villa Novare, azaz, hogy most már Villa Mosconi Bertani parkja nem különösebben izgalmas, de hát ez a hely sokkal inkább szól a palazzóról és a környezetében lévő szépen ápolt szőlőskertekről. Az 1735-ben épült kastély már a XVIII. század végén a Mosconi családhoz került, s meglehetősen lepuszult állapotban vette meg a Bertani család az 1950-es években, s ez lett borászatuk birtokközpontja.


Valpolicellában, Verona "házi" borvidékén igen jól cseng a Bertani név. Mindig igyekeztek a korral lépést tartani, s 1936-ban -tévedésből- náluk találták fel a szárított kék szőlőből készülő testes, zamatos, no és meglehetősen alkoholos amaronét...


Korábban a helységnévről mindenütt csak Villa Novareként említették a kastélyt, 2012-ben azonban a borászat - és vele együtt a Bertani márkanév is- a gazdag római Angelini gyógyszer- és parrfümgyároshoz került, a Villa pedig Gaetano Bertani és családja kizárólagos tulajdona lett. Ők is készítenek bort természetesen, de immáron más néven. Nem egyszerű...Miért is írtam erről ilyen hosszan? Gaetano Bertani a fivére annak a Signora Bertaninak, aki viszont a Villa Arvedi tulajdonosa. Idős hölgy, ért ugyan valamennyit angolul, de leginkább csak olaszul beszél, így már három éve is csak nagy szerencsével és hosszas szervezés után juthattunk be hivatalosan a kertbe és a kastélyba. Most be sem jelentkeztünk. A gps szerint csak pár kilométer a másik villa. A kütyü azt nem mutatta, hogy hegyen át, padka nélküli szerpentineken és szembe jövő forgalommal kell odáig eljutni.
Rutinosan parkoltunk le az olajütőként használt melléképület előtt, és elő a fényképezőgépeket!
vertrauenswürdige replica uhren

Az 1650-ben épült kastély gyönyörű, a növények egy része azonban most kicsit "kócosabb" volt (a tavaszi nyírás után gyorsan nőnek a melegben...), de most is lenyűgöző a kert, megannyi formára nyírt tiszafa és buxus. Láthatóan védekeznek puszpángmoly ellen. Néhány hatalmas tiszafa talán már cserére szorulna, de hát ilyen méretekkel faiskolákban ritkán találkozni.



Mivel -a vélhetően indiai- személyzet névjegyünk átadása után beengedett a kertbe, nem csak a kerítésen át fotóztunk. A park végében, a stílustörtést megelőzendő jól elkerítve nagyobb medence, pancsolás hallatszott. Kisvártatva megjelent  a szolgáló leány: Signora Bertani vár bennünket a palazzóban. Örömmel konstatálhattuk, emlékezett ránk. Olyan szobákba-termekbe is beinvitált bennünket, amiket az előző vizitkor nem láthattunk. Az egyik ajtó egy belső udvarra, a jól védett giardino segretóba, a titkos kertbe vezett. A jeges teát már itt élvezhettük. Mint Bertani asszony elmondta, e kertben valamikor nyulak szaladgáltak, a gyermekek nagyörömére. Ismét készült néhány fotó, s kisvártatva elbúcsúztunk. Távozás előtt még vettünk egy nagy üveg olívaolajat. Vajon találkozunk-e még Signora Bertanival? Adja az ég!


 

vissza a hírekhez