Madridi anziksz

Főváros általában történelmi fejlődés eredményeként alakul ki, ritkán szokott hatalmi szóval létrejönni. Nos, Madrid ez utóbbira fényes példa. Toledo, Ávila és a környező szép középkori városok ellenében választotta a kasztíliai király 1561-ben. Mára meglehetősen nagyváros, több millió lakossal, mégis, közlekedési eszközt nem vettünk igénybe, mivel minden „járóföldnyi” távolságra volt a centrumban foglalt szállodánktól. Igaz, Madrid csalóka: mivel 650 méterrel van a tenger szintje felett, a reggelek kifejezetten csípősek voltak, délben meg már folyt rólunk a víz. Ja, és a számtalan dombot kalkuláljuk be a séták tervezésénél…

 

Mivel előre nem gondoskodtunk interneten belépőkről, a híres múzeumok, a Prado, a Thyssen-Bornemissa, a Zsófia Királyné, no és a királyi palota szóba sem jöhettek, hiszen százméteres sorok kígyóztak a kasszákhoz. Tanulság!  Láthattunk azonban minden mást. A királyi illetve a mellette lévő ún. Sabatini kertet szépen ápolt, nyírt növényeivel, az árnyat kereső látogatókkal és a szabad tereket focigrundnak tekintő helyi gyerekekkel. Megnézhettük mellettük a székesegyházat a maga elképesztő pompájával.

A spanyol fővárosban megszámlálhatatlan templom, kolostor, keresztény épületre, számos mór és zsidó emlékre lelhetünk. Makón éppen egy zsidó emlékhely tervezésében vettem részt az elmúlt hónapokban, így igencsak rácsodálkoztam a királyi palota szomszédságában, az egykori, talán a 9. századból való Muralla Árabe, azaz arab városfal melletti I. Mohamed Emír téren a bekerített zsidó emlékhelyre. Hasonlóan fogalmazódott meg, mint a korábban leadott makói tervünk.

S ha már itt tartunk. Az egyik nap reggelén szuper expressz röpített 270 km/h sebességgel,  kevesebb mint fél óra alatt a 80 kilométerre lévő Toledóba. Az útikönyv figyelmeztetett: érkezzünk a „hordák” előtt…Így lett. A könyv arról azonban nem szólt, hogy a katedrális csak 14 óra után lesz majd nyitva, amikor már hazafelé készülődnénk. Elképesztő városka egy magasabb dombon, városfallal körülvéve, ahol minden ház szinte valamiféle keresztény, muszlim vagy zsidó emlék. Megspékelve egy El Greco Múzeummal, ahol a hagyományos építészetbe modern elemek vegyülnek. A város mintaképe lehet –rossz értelemben– a turisták kizsákmányolására szakosodott településnek. Ingyen levegőt sem lehet venni.Csupa szűk utca, sikátor. Fényképezni csak részleteket lehet, szinte sehol egy bellevue tengely. Még photoshoppal sem állíthatók talpra a „felboruló” épületek, tornyok. Pedig lenyűgöző az egész. A világ zsidósága pedig fontosnak tartja, hogy felkeresse ezeket az emlékhelyeket, így aztán minden zsinagóga, zsidó múzeum előtt hosszú sorokban kígyóznak.

 

 

Vissza Madridba. Vasárnap, Toledóból visszatérve rövid pihenés, és irány a madridi Városliget, a Parque del Retíro. Bár Madridban meglehetősen sok park, kert, sétány van, olyan érzésünk volt, hogy egész Madrid ide jött pihenni. Itt mindenki talál magának valamit. Lehet andalogni a hatalmas fák alatt, megcsodálni a megannyi mészkőszobrot, a nyírott növényeket,  csónakázni a hatalmas tóban vagy éppen napozni a tó fölé tornyosuló XII. Alfonz emlékmű lépcsőin. Számtalan étterem, sörkert van, de inkább piknikkosarak kerültek elő. Megannyi valós sportoló vagy exhibicionista futó kerülgeti a tömeget az egész parkban. A déli szektorban két lenyűgöző épületre leszünk figyelmesek: a Palació de Velasquez színes mázas kerámia és tégla épülete kulturális rendezvények színhelye, a Palació de Cristal csupa acél-üveg építménye pedig eredetileg egzotikus növények és állatok bemutató helye volt. Az Atocha pályaudvar felé vezető sétány a használtkönyv-árusok míves bódéival szegélyezett, fillérekért lehetett hozzájutni a digitális világban háttérbe szoruló kiadványokhoz.

Pár szót kell ejteni Franco Madridjáról is. Na nem azért, mert olyan szép lenne, hanem mert lépten-nyomon belebotlik az ember. De hát ismerős ez a Mussolini korának Rómájából és a megannyi német „birodalmi” építészeti emlékből is.

A modern Madrid is növeli a kérdőjelek számát. A Torres Colón, a Kolumbusz tér magasháza nem egy sikeres építmény, mint ahogy a városközpontból északra kivezető Paseo Castellana számos épülete sem. A sugárút Francónak ideális terep volt katonai felvonulásokra, összejövetelekre. A Plaza Castilla térnél kezdődik a felhőkarcolók Madridja. Az, hogy az épületek néhány évente új neveket kapnak, persze leginkább bankok, biztosítótársaságok nevei cserélődnek rajtuk, felveti ezen építmények szükségességének kérdését. Hogy mi lesz a válság elmúltával, nem tudhatjuk. Ma azonban Spanyolországban nem (sem) rózsás a helyzet. Az épületek közötti területeket egy tájépítészeti koncepció mentén alakították ki, ez látszik.



Érezhető a törődés is, meg az is, hogy hol fogy el az erő és a pénz. Nem túl inger gazdag környezet az elegáns öltönyökben és ruhákban érkező hölgyeknek és uraknak.

Talán itt említeném meg a sokáig alvó madridi folyó, a Manzanares két partjának parkjait is. Egyelőre némileg sivár környék, elpuskázott lehetőség. Csenevész fák, némileg ápolatlan parterrek, hatalmas hőindukció. Sok futó, kerékpáros, kevesebb sétáló ember. Talán, ha majd megnőnek a fák. A fű már kiszáradt…

S mi az, ami igazán tetszett? Első helyen talán a „Nyugati parkban” (Parque del Oeste) található Debod templomot említeném. Az asszuáni gát megépítése során ez az Alsó-Núbiai templom víz alá került, s spanyol régészek és mérnökök mentették meg, majd kapták ajándékba az egyiptomiaktól. Lenyűgöző. A régi Atocha pályaudvar elhíresült átalakításakor, az új vasútállomás pedig az embertelen robbantáskor. Az ötlet, hogy afféle pálmaházat alakítsanak ki benne kávézókkal, étteremmel, zseniális. Lehet, hogy maga az épület is az, bár mostanra az egész kezd erősen lelakottá válni. Most úgy látom, hogy akár a budapesti Keleti vagy Nyugati pályaudvar nagyságrendekkel szebb épület.

Madrid egyik emblematikus pontja a Caixa Forum épülete és a mellette megépült zöld vertikális fal. Ez utóbbi azóta számos követőre talált, gondoljunk csak pl. a párizsi Musée Branley Jean Nouvel tervezte épületére. A téglára épülő rozsdásodó vas épületrész is megihletett építészeket, szobrászokat.

Ma ez az egyik legdivatosabb anyag: Berlin, Kancellária, a Felvonulás téri 56-os emlékmű stb. Ez, ott, minden esetre érdekes. Barokkosan nagy terek, széles utcák, járdák, sétányok, s estefelé minden madridi az utcán. Nyitottak, kicsit hangosak, igaz, de mintha – nehézségeik ellenére is – tudnának élni. Egyszerű ételek, nagyszerű ízek. A királyi operaház oldalában az első napon felfedezett kisvendéglő törzshelyünkké vált. Itt láttuk a tévében, hogy lemondott a király. Megrendítő volt. Szívesen megyek majd vissza alkalomadtán e királyi városba, immáron múzeumi belépőkkel a kezemben.

 

vissza a hírekhez | projekt képek