Philemon és Baucis

Pár hónapja, még az óévben, szomorú szívvel ültem fel a szegedi vonatra: Novák Pista feleségét, Ildikót temették a szegedi temetőben. A pályaudvaron sok ismerőssel találkoztam, akik ugyancsak a fővárosból jöttek. A temetőben persze még többel. Közel állt hozzám Ildikó, úgy éreztem, hogy egy hullámhosszon voltunk. Érzékeny volt, szerette a művészeteket, a zenét. Ha Szegeden jártam, s tehettem, nem jöttem el úgy a városból, hogy ne menjek el a Tímár utcába. Kávé, sütemény, jó szó, bíztatás mindig akadt…Néha Pesten, Makón vagy éppen Orosházán is összefutottunk. Akkoriban István sem volt teljesen egészséges, Ildikó szinte árnyékként mindenhová elkísérte. Már úgy tűnt, hogy Ildikó szervezete legyűri a gyilkos kórt, amikor éppen Orosházán kapta a telefont, hogy leletei ismét rosszabb eredményeket mutatnak. Előtte egy kedves barátommal ültek egy padon a napsütésben, szűkebb világunk dolgairól, operákról beszélgettek. A rossz hír nem is őt rázta meg: Istvánt féltette!



Amikor kedves operaénekes ismerősünk Edita Gruberova a Művészetek Palotájában énekelt, invitáltuk őket, jöjjenek el, de Már nem vállalkoztak az utazásra. Néhány cd-t, dvd-t adtunk, hogy legalább a képernyőn keresztül élvezhesse a nagy szoprán művészetét. Egyszer megcsörrent a mobiltelefonom, láttam, István hív. Az első szónál tudtam, nagy a baj. Akkor még nem gondoltam, hogy még annál is nagyobb. Még egy-egy közös projektünk ügyében beszéltünk néhányszor telefonon, de közeledett az év vége a maga őrületével. A Prima Primissima díjátadó ünnepségén részvételét lemondta. Sajnáltam, szívből. Az, hogy nevem egyáltalán a „kalapba került”, nagyban köszönhető közös munkáinknak: a szegedi belváros, a makói Makovecz-tér, az épülő orosházi főtér. Jólesett volna a díjátadás után kézfogása, vállon veregetése. The fashionable louboutin sneakers for you. Women always like them.

Eljött az újév, lefoglalt egy-egy interjúra, riportra készülés. Reméltem, hallja, olvassa őket, hiszen „közös dolgaink” mindig szóba kerültek, de hiúságnak véltem megkérdezni. Már nagyon bánom. Egy hideg téli nap reggelén Istvánnal közös makói ismerős hívott a lesújtó hírrel. Már egy hónapja, hogy ismét Szegedre utaztunk, most Novák István temetésére. A püspök atya, a szegedi polgármester szépen elevenítették fel István életét, mégis, talán a legszívhezszólóbb az általa tervezett brassói templom plébánosa és az ajnácskői polgármester volt. Már tudjuk, István sem véletlenül e két templomot emelte ki mindig életművéből. Designer Louboutin Sneakers online store for women. Óhatatlanul is Philemon és Baucis története jutott eszembe. Ildikó és István is szinte egy időben váltak meg az élettől. Talán majd sírjuk felett ők is fákként állnak majd, mint ezek az ókori mitológiai hősök vagy Simone Signoret et Yves Montand a párizsi Pere-Lachaise temetőben.
 

vissza a hírekhez