Egy kiállítás margójára

Augusztus 9-én - évtizedek múltán - ismét kiállításom nyílik, ezúttal a makói városházán. Csak az anyag összeállítása kapcsán tudatosult bennem, hogy e tárlat végül is harminc év munkájának kvintesszenciája, s éppen abban az esztendőben valósul meg, amikor a Prima Primisszima díjra is jelöltek. Aktualitása azonban mégis csak a makói "Makovecz-fürdő" és környezetének elkészülte, s ennek okán visszaidéztem kapcsolatomat a korszakos építésszel.

Makovecz Imre Mesterrel a Szent István Bazilikában beszélgettünk utoljára, 2011 júliusának végén, akkor ő a kolontári újjáépítésekről rendezett kiállítást nyitotta meg.

Nem voltam vele szorosabb baráti viszonyban, szerződéseses munkakapcsolat sem volt köztünk, de voltak közös barátok, főként a szobrászok közül és megbízásaink is olykor összekötöttek minket.  Mindketten a VÁTI műemléki irodájában dolgoztunk, igaz, különböző időkben, és onnan is „örököltünk”

közös feladatokat főként Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen. A pannonhalmi főapátság hospodárjának és arborétumának tájépítésében a Magyar Művészeti Akadémiával való együttműködést én szorgalmaztam.

Jól emlékszem, még egyetemistaként olvastam akkor megjelent könyvét, amely nagy hatást tett ránk. Még diákként kerestem föl a Pilisi Parkerdőgazdaságnál, hogy legyen a segítségemre, tervezzünk vak gyerekeknek tárgyakat. Akkoriban a vakok intézetének hangos könyvtárában olvastunk föl volt középiskolai társaimmal, no és olykor Sinkovics Imrével.

Előző évben a makói művésztelep rendezte előadásomnak Makovecz Imre lett volna a meglepetés vendége, de nyári tusculánumából, Mártélyról nem tudott eljönni. A bazilikabeli beszélgetésünk az utolsó volt. Women louboutin dames sneakers are very popular now.


A bazilikában említettem neki a templom apsziskertjébe tervezett kutunk elhúzódó kivitelezését, aminek építészeti tervezésére irodájának egyik munkatársát kértem föl. A VÁTI-ból „örökölt” munkáink helyszínei közül az utóbbi évek keserű sárospataki ügyeit emlegettük föl, egymás szavába vágva nyert megerősítést: azonosak a tapasztalataink. A trinitárius kolostor udvarát egymást követően például mindketten megterveztük, hogy azután egy harmadik elképzelés öltsön formát…

Szóba kerültek a makói tervek is. A később „Hagymatikumra” keresztelt fürdő zenepavilonja alá a vízparterre-elképzelésünket elfogadta.Akkor még Gaudi Sagrada Familiájának kis parkja jutott eszembe, most már inkább Keats verse: itt nyugszik, ki vízre írta nevét…



A Bazilikában még Mártélyra invitált, aprólékosan leírta hogy melyik utcában hol kell jobbra, aztán egyenesen menni. De erre már nem kerülhetett sor. Amikor halálhírét vettük, másnap – Szentes Anikónak köszönhetően – bemehettem a műtermi szobájába…Asztalán skicc pausz volt, az utolsó, félbehagyott  rajzzal. Virágok közt áradt be a kert felöl a napfény.
 
Makón egymást segítve dolgozhattunk. E munka szomorú folytatásaként egy emlékmű-elképzelést kellett fölvázolnom Búzás polgármester úr kérésére: azt gondoltam, hogy Imre üresen hagyott karosszéke legyen az, melyet egy angyal kap föl a magasba.

És most – utolsó kapcsolódási pontként – egymást követőn állítunk ki Makón: ismét összetalálkoztunk, a sors számomra megrendítő ajándékaként.

Budapest-Makó, 2012. július 31.

 

Török Péter
 

vissza a hírekhez