Nagyon ritkán adódott az életemben, hogy „csak úgy”, cél nélkül utazzak valahova: a kellemest általában összekötöttem (össze kellett kötni) a hasznossal. Mostanában pedig, amikor az embernek minden adódó munkalehetőséget meg kell becsülnie, különösen is érvényes ez.

Mostani történetem az egyetemi éveimhez vezet vissza: volt egy kedves tanárom, történetesen egyik bátyám volt évfolyamtársa. A tanulás évei után is tartottunk kapcsolatot, mígnem egy napon Szügyi Edit, mert hogy róla van szó, férjhez ment a neves német tájépítészhez, Peter Kluskához, és Münchenbe költözött. Szem elől tévesztettük egymást. Én néha meglátogattam itthon maradt édesanyját, és amikor már könnyebbé vált a nyugati utazás, tettem néhány tétova kísérletet arra, hogy kapcsolatba kerüljek Edittel, de sikertelen voltam. 2004. június 4-én Münchenbe voltam hivatalos. A frissen felavatott Allerheiligen Hofkirchében vehettük át az Europa Nostra Díjat a szegedi Kárász utca és Klauzál tér megújításáért.

A templom is különleges lett, de környezete, zsebkendőnyi kertje mesteri módon alakított: megtudtam, hogy a tervek Peter Kluska műhelyében készültek, gondoltam, valamiképpen Edit keze nyoma is benne lehet.

Aztán tavaly egy észak-németországi faiskolában jártam, és találkoztam ott Christoph Kluska nevével. Kiderült, hogy Peter Kluska fia ott dolgozik… Így aztán nyomon voltam: megkaptam Peter és Edit elérhetőségeit. Idén júliusban ismét Münchenbe készültem, mert a honlapomon sokszor szereplő Edita Gruberova, a koloratúrszoprán világsztár újabb premierre készült: ezúttal Bellini szinte elfelejtett operája, a La straniera (Az idegen nő) került a müncheni filharmónia pódiumára, koncertszerű előadásban. Némi kutakodás a google-on, s kiderült, hogy Peter Kluska és Szügyi Edit, pár háznyira lakik müncheni ismerőseimtől, ahol meg szoktam szállni. Mivel szinte csak egy napot töltöttem a városban, halmoztam az élvezeteket:

2012. július 12-én végre találkoztam Edittel és Editával is. Furcsán hangzik, de ez utóbbival májusban és júniusban is sikerült a „randevú”, hiszen ott lehettem a milánói dalestjén és Bécsben az egyik Roberto Devereux előadáson is.

Szügyi Edittel azonban talán húsz esztendeje nem találkoztam. A közeli virágpiacon vett mezei csokorral a kezemben csöngettem be hozzájuk. De innen már minden olyan volt mint régen. Mindenki emlékeket idézett föl, majd Peter odaült a zongorához. Normát is hallgatunk lemezről: kiderült, ők is ismerik a „másik” Editet, elő is került egy dedikáció. Sütemény, tea, majd közös ismerősöket idéztünk föl, pl. Pietro Porcinait, aki mindannyiónk számára meghatározó volt. Alig két óra múlva egy csodának voltam fültanúja a müncheni Gasteig jó 2.300 személyes termében. A 66. évében lévő Gruberova oly szuverén módon, kitűnő hangi állapotban hozta Alaide szerepét, mintha csak a szezon elején lennénk.

"Autogramstunde" az előadás után a Gasteig aulájában

Jó volt hallani, hogy ezúttal partnerei is egyenrangúak voltak: mind Sonia Ganassi, mind José Bros, mind pedig Paolo Gavanelli nagyszerűen énekeltek. Ezen a napon – úgy látszik – jó volt a csillagok együttállása. Most jó érzés volt, hogy kicsi a világ. Edit és Edita. A következő találkozásig talán nem kell majd húsz esztendőt várni.imitasyon saat