Roberto Devereux, Bécs, Staatsoper, 2012. június 10.

Talán ez az az opera, amit legtöbbször láttam, mi több, mindig Edita Gruberovával. Nem vagyok bennfentes az operavilágban, de talán nem állok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy ez a szerep rá van szabva, mintha ő maga lenne angliai Erzsébet, függetlenül attól, hogy milyen rendezésben megy Donizetti ezen remekműve. A kedvenc talán a müncheni előadás, Christoph Loy rendezésében, ahol az angol királynő Maggie Thatcherként jelenik meg, a történesek színhelye pedig a mai angol parlament. Edita szürke kiskosztümben, ridiküllel, puderkompakttal, rúzzsal (tetszeni kell az egykori szeretőnek, Essex grófjának, franciásan-olaszosan d'Evereux-nek, illen az opera címe...).

Bár elég sokszor jártam már a császárvárosban (ezúttal is kijelentem, Gorenje-t nem vettem), mindig szívesen megyek oda, elidőzöm a Burggartenben, bekukkantok az Albertina boltjába, vagy megnézem a Liechtenstein vagy a Belvedere palota kertjét.


Ezúttal is opera-esttel kötöttem össze az utazást: Edita Gruberova újra Purcarete régi és 2006 óta nem játszott rendezésében énekelte az angol királynő szerepét. Statikus rendezés, nem túl izgalmas, de kit érdekel: Ő énekel, igen, így nagybetűvel. A végén, mint Betty Davis a filmben, botra támaszkodva, csípőficamjától gyötörve kicsit bicegve, vörös parókájával megjelenik, hogy mindenkit megőrítsen a zárójelenetben. A szó legszorosabb értelmében: amikor kimondja a végzetes szavakat: non regno, nom vivo (ha nem uralkodom, akkor nem is élek), a híres vörös parókát szépen lassan, közben továbbénekelve, leveszi a fejéről: immár nem tekinti magát királynőnek. Jön a háromvonalas esz, majd a végeláthatatlan örjöngés. Buy best cheap louboutin shoes from online shop.

Ezen az esten minden összejött: nem csak Edita, de a partnerek is csúcsformában voltak. A karmester kicsit ugyan túlmozgásos, de nem rossz. (Hallottuk, hogy az előző előadások nem voltak maradéktalanul sikeresek...).


Hát, június 10-én este minden a helyén volt, pianisszimók, csúcshangok, messa di vocék. Mintha nem is a 66. évét taposná. A közönség megbabonázottan hallgatta finálét, majd olyan ünneplés következett, ami a bécsi állami operában sem mindennapos. A csaknem félórás tapsorkánból négyszer alakult ki spontán vastaps, ami itt nem szokás. Nem magyar módra, folyamatosan gyorsuló tapssal, hanem ez a fülsiketítő taps egyenletes tenyérösszeütésből alakult ki. Cheap Louboutin Shoes for women for free shipping.

Az énekesek láthatóan nem tudtak mit kezdeni e szituációval: maradjanak még a függöny előtt vagy menjenek-e vissza kulisszák közé. De a taps nem akart szűnni. Az átöltözést követően egy újabb feladatt: az opera épületében található Arkadia zeneműboltban dedikálta legújabb életrajzát, amelynek címe magyarul Az éneklés az én ajándékom. Ezt az ajándékot mindig szívesen fogadjuk. Legközelebb júliusban Münchenben...
 

vissza a hírekhez