Mindig azokat az építészeket tartottam nagyra, akik afféle Gesamtkunstwerket alkottak, akik távolabb láttak építményeik bejáratánál, s annak környezetét egyenrangúan kezelték. Lenyűgöző, ahogy Hauszmann a tájjal bánik, s ezért tartom példaértékünek  pl. Rerrich Béla művészetét. Carlo Scarpa olasz építész is ilyen Mester volt. S bár olvasmányiam során többször találkoztam nevével, különösen az után kezdtem felkutatni munkásságának főbb darabjait, amikor szerencsém volt megismerni Pietro Porcinai-t, a Firenze fölötti Fiesole dombján alkotó idős mestert, Scarpa tájépítészét.

Ez év májusában jó sorsom Észak-Itáliába vitt, így a történeti kertek, modern parkok mellett (amelyekről külön írásban szólók) felkutattam, milyen alkotásai lesznek "járóföldnyi" távolságra Scarpának. Két jelentős mű is horogra akadt: a veronai "öregvár", azaz a Castelvecchio Múzeumba és a San Vitó-beli Brion-sír. Mindkettő alapmű!

Milánó - dóm ide, dóm oda - nem különösképpen tetszett, így felüdülés volt ismét eljutni Veronába. A Castelvecchio gigászi - téglából épített - tömbjéhez vezető, az Adige folyón átívelő - ugyancsak tégla - reneszánsz pártázatú híd is legyűgöző már, de azonnal feltűnt a városban, hogy itt csak kő és télga van, minden mennyiségben: gagyi anyagok, műkő stb. szóba sem jönnek!

A hídon túl pedig már a múzeum kertjében találjuk magunkat. Scarpa 1959 és 1973 között dolgozott a kiállítóhely és környezetének megújításán, nos ő azért a betont is bevetette (szokásához híven) a kialakítás során. A múzeum és kertje méretében emberléptékű, de ötletes és funkcionális megoldások sokaságát vonultatja föl a Mester, ritkán öncélúan.

A képek magukért beszélnek!

Rövid velencei kitérő után hazaindultunk, s erős jóindulattal útba esett a másik kiszemelt Scarpa-alkotás is. A mai kor vándora azonban már nem szereli fel magát nagy úti-atlaszokkat, részletes tartományi térképekkel, húsz dekában az egész világot viszi magával: a csoda neve GPS! Csak hogy Itália ma sem a precízségéről ismert, így számtalanszor hagyta el szánkat egy-egy kacskaringós kifejezés...A Brion-sírhely Treviso közelében, San Vito d'Altivolében található - tudjuk meg a világhálóról. Igaz, pontos cím, vagy GPS koordináta sehol. A GPS természetesen ilyen helyet nem ismer. San VItoból azonban van egy tucat is csak Treviso környékén. Ösztönünk után mentünk. A GPS meg hol dűlőutakon vitt, keresztezve egy-két főbb utat, hol egy autó számára is keskenynek tűnő, csatorna partján vezető mellékúton. Utunkba akad, igaz, egy látogatható, XVI. századi villa kerttel, számláról, nyugtáról még nem hallott tulajjal.

Némi kitérő és kérdezősködés után meg is érkezünk a temetőbe, ami - mint kiderült - Altivole és nem San Vito temetője: korai volt az öröm. Itt azonban akadt egy fiatal lány, aki már hallott Scarpáról és a pár kilométerre fekvő másik temetőbe irányított. Nos, röviden annyit: megérte a kalandos út! Carlo Scarpa csaknem tíz évig, 1969 és 1978 között dolgozott a Brion-Vega család sírhelyének kialakításán.

Az öt épületet magában foglaló, mégis szerénynek tűnő méretű új temetőrész csupa beton, víz, fa, elképesztő szimbólum-rendszerrel, építészeti és tájépítészeti megoldásokkal. Egy acél-fa pavilon például egy vízzel ölelt kis szigeten kapott helyet, de van itt kis kápolna is. Neki majdnem tíz éve van benne, de elemzőknek, szakíróknak is csaknem ennyi kellene, hogy minden gondolatát megfejtsék.

Furcsa fintora a sorsnak, hogy amikor a sírhely megkapta végső formáját 1978-ban, a Mester is átadta lelkét egy építkezésen, Japánban. Ismerve extravagáns ötleteit, talán már nem is meglepő, hogy ő maga is e temetőben nyugszik, egy meglehetősen eldugott helyen, függőleges pozícióban eltemetve...

Most már sajnálom, hogy a veronai Banca Popolare Scarpa által tervezett épületét valamiért elpuskáztam. Na de Verona nem a világ vége!